2015. június 23., kedd

Helyzetjelentés #2

Hahó mindenkinek, aki még fel van iratkozva, ezért talán látja ezt!

Igen, élek, gyerekek, csupa félkövér betűvel. Úgy terveztem, a blog indulásának két éves évfordulóján posztolok majd, de aztán nem bírtam ki. Hogy miért nem? Azért, mert mesélni akartam nektek, bár fogalmam sincs, vagytok-e itt még páran. Persze úgy értem, nézitek-e még néhányan a Blogger-profilotokat, aztán hátha felhozza nektek az új bejegyzést. 
   Kezdeném azzal, hogy alaposan átfésültem a blogot, gyakorlatilag újra felfedeztem. Igen ám, mert amikor a sorok (főleg a díjaim meg a kommentjeim tájékán) között olvasgattam, alig ismertem magamra. Úgy értem, hogy rettenetesen megváltoztam.  Eltelt pár nap híján két év azóta, hogy kitettem az első fejezetet (most káromkodtam magamban egy szépet, két év?!), hogy elkezdődött valami, ami máig fontos nekem és amit valahogy máig sem vagyok képes teljesen elengedni. És meg kell hagyni, két év az nem kevés idő. Sokat komolyodtam, formálódtam, tapasztaltam, de legfőképpen változtam ez alatt a huszonnégy hónap alatt. Talán mondhatom azt, hogy újra meg kellett ismernem az akkori önmagamat, el kellett fogadnom, hogy bizony, ilyen címet adtam a fanfictionömnek (te jó ég, ma már mennyivel jobbat is ki tudnék találni!:D), és így keltettem életre Suzanne Collins karaktereit. Vegyes érzéseim voltak. Egyrészt kicsit húztam a szám néhol, láttam az akkori - olykor elég nagy - hibáimat, a logikátlan döntéseimet a történetszálat illetően, na meg azokat a vonásokat, amit mind Annie, mind Finn esetében ma már máshogy mutatnék meg nektek. DE. Az a furcsa dolog történt, hogy a másik felem meg iszonyúan büszke volt. Először is, nem lehetett kis munka mindezt egyáltalán begépelni, nem hogy kitartani mellette és befejezni és tudjátok. Na meg szó szerint éreztem a soraimban a szeretetet, az alázatot a könyvsorozat iránt, amiért nem is olyan régen még megvesztem. Aztán megláttam a hozzászólásokat, és komolyan, elvesztem. Valakinek tetszett a munkám, hú! És én tényleg remélem is, hogy sokatoknak örömet szereztem vele. Mert emlékszem, magamnak igen. Összességében tehát igen, így állok most a What If-fel; egy csodálatos emlék és tapasztalat. 
   Viszont, hogy más dolgokkal hogy állok? Tudnotok kell, hogy ebben az évben annyi, de annyi dolog ért (pozitív és negatív értelemben is), hogy az hihetetlen. Próbálgatom a szárnyaimat még mindig, bár már nagyjából tudom, mit akarok magamtól és az életemtől, csak úgy érzem, nehéz lesz ezt elérni. Belefogtam néhány új dologba, megismerkedtem újfajta zenékkel (de még milyen jó fajtákkal!), olyan társaságokban mozogtam, amilyenekben ezelőtt még nem, és hűbb lettem önmagamhoz, végre.
Bizony, ez egy utalás
   Ezeknek az impulzusoknak köszönhetően hemzseg az agyam az olyan kis palántáktól, amikből történet, blog, magyarul a visszatérésem fejlődhet ki. Vissza akarok térni, ezt szögezzük le. Az utóbbi hónapokban is voltak próbálkozásaim, de mindegyik kudarcba fulladt, bár utólag úgy érzem, erőltettem és elsiettem. Most viszont végre van valamim, ami felcsillantotta a reményt. Mégpedig egy ÖTLET, ami tetszik, amiben érzem a potenciált, ami közel áll hozzám. Régóta fogalmazódik már bennem, régóta dédelgetem már, csak egy kis idő kellett neki. Bár mondhatnám, hogy kész vagyok, holnap nyílik a blog, de sajnos nagyon nem. Ennek bizony még kell egy kis idő, de csak annyi, hogy részletesen megtervezhessem, aztán leírhassam úgy, hogy elégedett legyek. Nem akarom megjósolni, ez mikor lesz, mert egyszerűen lehetetlen, de igyekszem, miattatok, akik talán kíváncsiak vagytok rám, és magam miatt, aki meg rettenetesen szeret történeteket mesélni.
   Addig is, megpróbálok még több tapasztalatot gyűjteni, még többet látni és megtudni, hogy minél hitelesebb lehessek. Itt a nyár, ami elég mozgalmasan fog telni, talán könnyebb is lesz így megfelelni magamnak. Igen, ti pedig legyetek olyanok, amilyenek vagytok! Járjátok az országot (aztán egyszer majd a világot), alkossatok, legyetek nyitottak, és meglátjátok, izgalmas két hónap lesz ez!

   Hatalmas, de olyan hatalmas öleléssel, hogy el sem tudjátok képzelni,
Flo Romeijn

u.i.: nem fogom visszaolvasni kusza kis helyzetjelentésem, ne haragudjatok, ha valamit nagy hévvel értelmetlenül írtam le. Ölelés!