Úgy néz ki, most elég sokáig nem leszek itt. Holnap elutazom, pénteken tudom hozni az új részt, de vasárnap megint elmegyek egy hétre. Tehát előre szólok, nem fog meghalni a blog, csak nem leszek gépközelben... De addig is, itt a 10. fejezet, remélem tetszeni fog!;)
Egyre
közelebbről hallottam a csobogást. A nagy víz! Elértem.
Óvatosan
másztam elő a bozótból, és felemeltem a tekintetem. A szívem kihagyott egy
pillanatra a látványtól. Nem messze tőlem, egy gyors sodrású folyó hömpölygött,
amit a harminc méter magasból alázubogó vízesés táplált. Összeszűkítettem a
szemem, hogy a nap ne vakítson el, és végre tisztán láttam. A vízesés nem
természetes eredetű volt: egy gigantikus betongát mesterséges résein keresztül
tört ki. El sem tudtam képzelni, mi lehet a magas, tömör fal mögött.
Nem
maradtam sokáig. Tudtam, hogy mások is kószálhatnak erre, sőt szinte biztos,
hogy sokan itt szereznek vizet. Letérdeltem a cserjék közé, hogy azért
kilássak, de mégse kelljen állnom. Kole-t akartam megkeresni. Az utóbbi
napokban ugyanis nem hallottam felőle, és segítséget vártam tőle. Vagy csak
társaságot.
Csendesen
letelepedtem, és jól összehúztam magam. Vártam valamire.
Bátorítóan
nézett rám, amikor befordultunk a hatalmas belmagasságú terembe. Mély levegőt
vettem. A kocsik – és eléjük fogva a lovak -, már készen álltak, körülbelül tíz
perc volt hátra kezdésig. Noah direkt a fal mellett vezetett, de nagy
megkönnyebbülésemre a többiek tudomást sem vettek rólunk. Néhányszor lopva
oldalra pillantottam.
Katniss
Everdeen és Peeta Mellark például már a kocsijukban álltak. Szinte fenyegetőnek
tűntek vibráló, parazsat imitáló fekete ruhájukban. A tekintetem aztán tovább
vándorolt, a Hetedik kiválasztottjaira. Johanna és Blight a stylistjaikkal és a
mentoraikkal beszéltek éppen, mindketten fának öltözve. Nem viccelek, szó
szerint úgy néztek ki, mint két érdekes törzsű fa.
Amikor a
mi kocsinkhoz értünk, úgy éreztem, felrobban a fejem zavaromban. A lovak
mellett Marcus, Bertine, Zooey és Finnick álldogáltak, utóbbi még nálam is
hiányosabban volt öltözve.
-
Erről beszéltem – súgta Noah, és elengedett,
majd üdvözölte a csapattársainkat.
Ösztönösen meggörnyedtem, hogy minél kevesebb
látsszon belőlem, de egyszerűen nem voltam képes levenni a szemem Finnről.
Amikor meglátott, szélesen elvigyorodott.
-
Halihó! Azta, oltári jól nézel ki.
Csípőre
tett kézzel mértem végig. Finnick szinte teljesen pucér volt, a testét csak egy
ugyanolyan arany háló fedte, mint az enyémet. A bökkenő az volt, hogy az ő
szereléséhez nem volt alsó; így a villantástól csak a sűrűbbre szőtt szálak
védték meg. Elhúztam a szám.
-
Finn, ez aztán jó sokat takar – jegyeztem meg,
és halványan elmosolyodtam.
-
Ugye? Bár, belőled is alig látni valamit, Anns.
Nem hiszem el, hogy így elrejtetted a melleid.
Nem bírtam
tovább, át kellett ölelnem. A karjai puhán fogták át a lapockám, én pedig
szinte fedetlen testének simultam.
-
Hé, várjatok! Így lejön a kagyló –
aggodalmaskodott Noah, mire Finn elengedett, és vetett a srácra egy kissé
ellenséges pillantást.
Ekkor a
mentoraink, és Zooey is odaléptek. Marcus karba tett kézzel mért végig, és
felhúzta a szemöldökét.
-
Noah, ez nem semmi.
-
Ráérsz megcsodálni a ruháját, Marcus. Most más
dolgunk van – szólt közbe Bertine, és az órájára pillantott. – Hét percünk van
egészen pontosan.
-
Rendben! – Zooey megállt előttünk, és alaposan
megvizsgálta a közös összhatást. Elégedetten bólogatott. – Szerintem
egyértelmű, hogy milyen vonalat válasszunk. A Negyedik Körzet dögös
kiválasztottjai, akik körül csak úgy forr a levegő. Szuper!
-
Állj! – szóltam közbe, meglepődve a saját hangom
erején. – Ezzel csak egy probléma van. Én nem vagyok dögös, és nem is tudok úgy
viselkedni.
-
De igen – vágta rá határozottan Finnick, és
bosszúsan nézett le rám.
-
Azt hiszem az elsőt mindkettejüknél szépen
megoldottátok. Finnick, nálad nem lesz gond a másodikkal sem. Annie… - Bertine
elgondolkodott egy pillanatra. – Mindegy. Elég lesz, ha integetsz, és
mosolyogsz. Az menni fog?
Bólintottam, és megérintettem Finn ujjait. Összekulcsolt kezekkel
másztunk fel a kocsinkra.
-
Finnick, legyél olyan, mint általában, és nem
lesz gond! – kiáltotta Zooey, és kicsit hátrébb húzódott.
A lovak
mintha megérezték volna, hogy hamarosan indulhatnak, hangosan felhorkantak,
hallottam, ahogy a patájuk tompán puffan a homokkal felszórt talajon. Finnick
rám sandított.
-
Nem fázol? Én eléggé.
-
Erre el is felejtettem gondolni – sóhajtottam,
és éreztem, ahogy a gyomrom bukfencet vet.
-
Ne félj, Annie. Elképesztően nézel ki, imádni
fognak.
Felnéztem
rá. A szemeiben őszinte aggódást véltem felfedezni, a keze a nyakamhoz nyúlt,
és gyengéden végigsimított rajta. Az ajkaim automatikusan szétnyíltak, a
szívverésem kihagyott.
-
Még én sem tudom pontosan, hogy mitől félek –
mondtam csendesen, mire Finn puhán megcsókolt.
-
Nyugodj meg. Itt vagyok. – Azzal előrefordult. –
Csak csináld, amit Bertine mondott. Ha nem tudsz dögösen viselkedni, akkor
viselkedj cukin.
Épp
tiltakozni akartam, hogy a mellmutogatás nem éppen cuki, amikor felharsant a
zene. Minden idegszálam megfeszült, az érzékeim a lehető legélesebben
kémleltek. Annyi levegőt szívtam a tüdőmbe, amennyit csak tudtam, miközben a
súlyos, hatalmas kétszárnyú ajtó lassan kinyílt.
Kerek
szemekkel néztem Finnre, aki a hüvelykjével bátorítóan cirógatta a kézfejem.
Megrémültem. Nem akartam újra átélni, nem, csak el akartam tűnni!
Legszívesebben leugrottam volna a kocsiról, és már azt tervezgettem, hogy
milyen útvonalon szökhetnék meg, amikor az izmos, széles hátú lovak hirtelen
megindultak.
Szokatlan
fényesség áradt az arcomba, és fülsüketítő ováció töltötte be a kis
indítótermet. Levegő után kaptam, amint egyre közelebb értünk a kijárathoz.
Cashmere és Gloss integető alakjait láttam, és hallottam, ahogy a tömeg
felordít. Imádják őket. Nem, minket imádnak. Mindannyiunkat.
Beetee és
Wiress is kigurultak, és a mi lovaink is egyre gyorsabb ügetésre váltottak.
Először a patásaink almásderes szőrét, és végül minket is beborított a fény.
A tömeg
egy emberként sikított fel, az első sorokból hallottam, ahogy Finnick nevét
ordítozzák. Ő azonnal belekezdett; egyik kezével belém kapaszkodott, a másikkal
integetett, az arcán büszke, fogas mosoly ült. Lefagytam.
Felnézve
megláttam a saját arcomat a kivetítőkön, a reflektorokat, amik még
természetfelettibbé tették az amúgy is világos bőrömet. Rémülten mustráltam,
hogy ugyanúgy nézek ki a képernyőn is, mint ahogy érzem magam. Muszáj
megtennem. Muszáj.
Kihúztam
magam, és mély levegőt vettem. A tömeg most már szinte megőrült, rózsákat, és
virágszirmokat szórtak ránk. A hangos ováció a fülemben lüktetett, ahogy a zene
ritmusa is, amire kivonultunk. Gyerünk, Annie. Muszáj.
Felszegtem
a fejem, és megtettem. Kitoltam a mellem, és a csípőm is oldalra, az arcom
felderült, vonzó mosoly villant fel rajta. Láttam, hogy vonzó, a kivetítőkön.
Magasba emeltem a kezem, és integetni kezdtem. Finnick nevetve pillantott rám,
amit viszonoztam. Büszkeséget láttam a szemében.
-
Tedd csípőre! – Finn megpróbálta túlkiabálni a
hatalmas hangorkánt. – A kezed!
Engedelmeskedtem, és elengedtem az övét. Az emberek megrészegültek.
Rózsák landoltak még a lovak hátán is, az első sorokból hallottam, ahogy
epekedve kiáltanak értünk. A nevetésem végre őszinte volt; nem gondoltam volna,
hogy élvezni fogom ezt a fajta rajongást. Együtt vigyorogtunk Finnel, amikor a
kocsi ráfordult a Köröndre, Snow elnök palotája előtt.
Finnick
újra megfogta a kezem, a hangorkán pedig még mindig nem csillapodott.
-
Büszke vagyok rád – formálta némán az ajkaival,
én pedig valami idétlen, kuncogásszerű hangot hallattam válaszképp.
A lovak a
helyükre húzták a kocsikat, egy nagy félkört alkotva belőlük. Vajon hogy tudták
így betanítani őket? El kellett ismernem, hogy a lovak okosabb állatok, mint
egynéhány ember.
Snow
sétált ki az erkélyére, és széttárta a karjait. A nyakamat nyújtogatva
próbáltam jobban kivenni méltóságteljes alakját, amikor felcsendült a himnusz.
Finnick átkarolta a derekam, és én is az övét. Az sem zavart, hogy nyilvánosan
érintem meg úgy, hogy gyakorlatilag teljesen meztelen.
A kocsik
egymás után gurultak vissza, Finn pedig szorosan tartott maga mellett, az arcom
a karjának nyomtam. Amint bezárultak mögöttünk a kapuk, a csapatunk már meg is
érkezett. Zooey elragadtatva tapsikolt, Bertine elismerően bólogatott, Noah a
feltartott hüvelykjével jelezte a tetszését, Marcus arcáról viszont semmit sem
tudtam leolvasni. Lassan Thelda is odatipegett, és agyondicsért minket.
-
Bámulatosak voltatok! Szerintem mindenkit
lenyűgöztetek!
Zavart
vihogás hagyta el a szám, de közben megfogadtam magamban, hogy az ilyen
helyzetekre tartok majd magamnál ragasztószalagot a számra.
-
Odair, nem is köszöntél!
Finnick
megfordult, és én is hátrapillantottam.
-
Johanna! – kiáltotta Finnick, és a Hetedik
Körzet kiválasztottjával megölelték egymást. – Bocs, sok elintéznivalóm volt.
Johanna
ezt egy megértő bólintással viszonozta, amit tőle szokatlannak találtam. Nem ő
az, aki a lobbanékony természetéről híres?
Nem
akartam, de a féltékenység olyan hirtelen lángolt fel bennem, hogy inkább
elfordultam, és éreztem, hogy elvörösödöm. Inkább Noah-hoz oldalaztam, de még
így is hallottam Johanna kérdését:
-
Mi van, a csajod is képtelen a köszönésre?
A választ
már nem hallottam, mert lángoló arccal – és amúgy vérig sértetten – siettem
Noah mellé, aki kicsit messzebb állt, és Marcussal beszélt.
-
Hát te? – húzta fel a szemöldökét a mentorom. –
Odair hol van?
-
Johanna Masonnel. – Karba tettem a kezem, és
kifújtam a levegőt. – Maga még nem mondott semmit. Hogy tetszett a műsor?
Magam is
meglepődtem a flegma hangnemen, amivel hozzá szóltam. Noah aggódva nézett rám,
de én alig észrevehetően megráztam a fejem.
-
Ami azt illeti, többet nyújtottál, mint amit
vártam. Ebből akár jó is kisülhet.
-
Köszönöm – válaszoltam nyersen, és úgy
döntöttem, inkább olyan társaságra van szükségem, ami nem szól hozzám.
Így
kötöttem ki a lovainknál. Az egyik patásunk szürke, izmos nyakát simogattam,
amikor valaki megérintette a vállam. Megpördültem, és elakadt a lélegzetem.
Gloss állt előttem, igazi luxust idéző páncélingjében.
-
Hé, Annie. – Egy ragyogóan fehér fogas mosolyt
villantott rám.
-
Hello, Gloss. Te, hogyhogy itt?
-
Gondoltam köszönök. Nagyon jól nézel ki –
billentette oldalra a fejét.
Közelebb
húzódtam a lóhoz. Nem akartam, hogy Gloss itt legyen.