Végszó és köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasóim!

Nem is tudom, hogy kezdjem ezt az egészet. Őszintén, annyi érzés kavarog most bennem, hogy meg sem tudom fogalmazni, és ne haragudjatok, ha ez az egész olyan lesz, mint egy nagy-nagy értelmetlen katyvasz. Nem ígérem, hogy egységesen fogom írni, és azt sem, hogy nem lesz csapongó, rajongó, túl lelkes, vagy túl szomorú. Hát, essünk neki. 

Egy korszak itt véget ért. Talán, sőt biztosan leginkább az én életemben, hiszen tíz hónapon keresztül dolgoztam valamin folyamatosan, ami a gondolataim jó nagy részét kitöltötte, amivel sokszor elaludtam, vagy keltem. Volt, hogy hajnali kettőig írtam, annyira elkapott az ihlet, de estem is már kétségbe, hogy úristen, nem tudom, hogyan tovább. Előfordult, hogy egy-két héten át hozzá sem nyúltam a történethez, ami hatalmas bűntudatot eredményezett, és aminek köszönhetően utána még elszántabban vágtam neki újra. Szóval, nagy mértékben megváltoztatta ez az életemet, de azt elmondhatom, hogy túlságosan rengeteget adott nekem ez az időszak, mint hogy részletesen megemlítsem azt, amit elvett. 

A szereplőim annyira a szívemhez nőttek, amennyire azt el sem tudtam képzelni korábban. Kezdjük rögtön Annie-vel. Szerintem nem is kell mondanom, hogy mennyire megszerettem őt, hiszem ő az első főszereplő, akivel dolgoztam! A hozzászólások alapján sikerült szimpatikussá tennem nektek is, de aztán ki tudja, mindenesetre így utólag én nem érzem annak a szereplőnek, akit legszívesebben az égig rúgnék külső olvasóként. Kifejezetten jó érzés volt azt leírni, hogy hogyan viszonyul a szeretteihez, hogy mennyire szereti Finnt és Ronant. Nála erősebbet pedig elképzelni sem tudnék. 

Ó, Finnick, találj már rám élőben! Akik kicsit közelebbről ismernek, azok tudhatják, hogy mennyire odavagyok érte, de persze, akkor miért is kezdtem volna fanfictiont az ő főszereplésével? Néhányan azt mondták, hogy neheztelnek, hogy nem akarták, hogy ez legyen a vége, de elhihetitek, hogy nem azért tettem, mert ez nekem örömet okozott. Hú, mennyire emésztett ez az egész... De gondoljatok csak bele, mégis mennyire lett volna életszerű, ha a végén minden rendbe jön? Persze, mondhatjátok, hogy volt rá esély, meg minden, de úgy hiszem, hogy ilyen egy háború. Veszteségek vannak, és ez egyszerűen túl rózsaszín lett volna, ha Finn visszamegy, és minden megoldódik. Sokan nem tudjátok, de az utolsó pillanatban majdnem meggondoltam magam, mert igen, fájt. A francba, rettenetesen. 

Már azért is megérte ez az egész, mert megismerhettem új embereket, akikért nagyon-nagyon hálás vagyok. Iszonyú jó ám úgy írni, hogy közben megvitatod a dolgot több íróval is, és szerintem az idő múlásával barátnők is lettünk. Biri, Bridget, Clove, nagyon köszönöm nektek a beszélgetéseket, hogy meghallgattátok a sírásaimat, a tömény fangirlinget, és mindent!! 

Lala, köszönöm, segítettél beindítani a blogot, nélküled nem tudtam volna elindulni. 

A kommentelőim közül nem azért nem szeretnék kiemelni senkit, mert nem voltak olyanok, akik aktívabbak voltak másoknál, vagy többet biztattak. Viszont attól félek, hogy kihagyok valakit, és azt nagyon-nagyon nem szeretném. Mindenkinek nagyon hálás vagyok, aki valaha is intézett hozzám kedves, ösztönző szavakat, ezzel előre tologatva engem a történet megírásában. És persze azoknak is köszönöm, akik nem szóltak hozzá, de azért itt voltak, növelve a megtekintések számát, és ezzel együtt az önbizalmamat. 

És végül, de nem utolsósorban köszönöm azoknak, akik valaha is hatással voltak rám, mert nélkülük nem lennék képes nagyokat álmodni. 

És hogy mi lesz a jövőben? 

Nem fogom abbahagyni az írást, sem a blogolást. Ami azt illeti, már van is egy félkész cselekményvázlatom, egy nagy adag további ötletem, és jó sok lelkesedésem. Nem Éhezők Viadala vonatkozású történet lesz, hanem teljesen saját, és lassan már írni is elkezdem, amint teljesen kidolgoztam a történetet. Úgy tervezem, hogy augusztus környékén kezdeném publikálni, de ez attól függ, hogy mennyit tudok majd haladni. Ezért, kérlek ne felejtsétek el ezt az oldalt, mert valószínűleg itt osztom majd meg a híreket az új bloggal kapcsolatban, de ha van valami kérdésetek bármivel kapcsolatban, nyugodtan írhattok privátban is. (floromeijn@gmail.com) 

Azt hiszem, itt az ideiglenes búcsú ideje. Most furcsamód elszomorodtam, mintha örökre köszönnék el, de nem: mindenkire számítok majd a későbbiekben! <3 Ha rajtam múlik, találkozunk még! 

Köszönök mindent!  

Hatalmas szeretetbombát küldve, nagy öleléssel: Flo