Az Első körzet kiválasztottjaival való találkozás után nem igazán mozdultunk ki a lakosztályból. Igazából egyikünknek sem volt életfeltétel; az éjszaka szinte semmit sem aludtunk, egymást keltegettük a rémálmokból, amik olyan sűrűn és hevesen érkeztek, hogy nem láttuk értelmét tovább próbálkozni. Épp csendesen feküdtem Finn karjaiban, amikor megszólalt a csengő.
Ijedten pillantottam fel, de Finnick leintett, és szólt, hogy várjak itt. Egy perc múlva ért vissza, de csak azért, hogy megmondja, el kell mennie, de hamarosan jön. Semmit sem értettem, de inkább nem kérdezősködtem. Arra viszont végképp nem számítottam, hogy a hamarosan alatt négy órát ért. Amikor visszafeküdt mellém, inkább tettettem, hogy alszom, nem akartam vele szóba állni.
A következő nap végén végre befutottak a Tizenkettesek is, ami azt jelentette, hogy holnap van a nyitóünnepség. És ez a nap olyan hamar eljött, hogy nem is tudtam Finnick tegnap esti kis kiruccanására koncentrálni.
- Noah és Zooey hamarosan hozzák majd a ruháitokat! Olyan izgatott vagyok!
- Nagyon izgalmas… - forgatta a szemeit Marcus, és hátradőlt a székében.
- A sminkesek is hamarosan itt vannak, addig szeretném, ha megnéznéd a ruhát – mondta, és vett egy nagy levegőt. – Nem éppen az eddigi arculatodat követi, de igazodnunk kellett Finnickhez.
Elkerekedett a szemem. Az biztos, hogy Finnből a lehető legtöbbet akarják majd mutatni. Ez azt jelenti, hogy…?
Nem kellett tovább várnom. Noah lezipzárazta a vállfára terített védőszövetet, és büszkén feltartotta a művét, miközben szélesen vigyorgott. Csípőre tettem a kezem.
- Ez takar egyáltalán valamit? – kérdeztem, nem kis éllel a hangomban. Noah jókedve azonban nem hanyatlott. Azt hiszem, tudta, hogy ez lesz a reakcióm.
Első ránézésre olyan volt, mintha csak egy arany háló lógna a fogason. Aztán észrevettem, hogy a hálóhoz két kagyló is tartozik, és egy szűk alsórész, ami leginkább egy magasított derekú, az átlagnál rövidebb sorthoz hasonlított. Természetesen testszínű, és leheletvékony anyagból készült.
- Tudom, hogy nem így ismertek eddig az emberek… De ha látod majd Finnick ruháját, megérted. Muszáj volt hozzá igazodni, és sajnálom, de…
Leintettem, és inkább a ruháért nyúltam. A kezembe fogtam a finom, arany hálót, és a kagylókat, végül pedig az alsót. Szóval ebben kell ma este parádéznom. Csodálatos, mindig is arra vágytam, hogy egész Panem előtt villogjak szinte pucéran. Ráadásul biztos, hogy a mi kocsinkat nagy figyelem fogja övezni, Finn miatt.
- Ez a két kagyló… A mellemre való? – kérdeztem félénken, mire Noah bólogatni kezdett.
- Jól takar, ne aggódj. Nem fog elcsúszni sem, találtam egy biztos megoldást a rögzítésre.
- Oké – sóhajtottam. Noah meglepettnek tűnt.
- Semmi további aggály? Beleegyezel?
- Van más választásom?
Noah nem szólt semmit, de ekkor megérkezett a felkészítő csapatom. A három nő – akiknek még mindig nem tudtam a nevét – rengeteg cuccot hozott magával. Alig bírták el a hatalmas táskákat, dobozokat, amik tele voltak mindenféle sminkcuccal. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam a sok holmit, és magamban kicsit szégyelltem is magam. Huszonkét éves felnőtt nő létemre sosem használtam ilyeneket, annak ellenére, hogy megtehettem volna. A győztesek sokszor átveszik a kapitóliumi szokásokat.
Noah vezetésével elindult az átalakítás. A sminkesek pletykálva, vihogva láttak neki az arcomnak, amíg Noah a hajamat vizsgálgatta. Egy kis ideig mögöttem állt – valószínűleg azon agyalt, mit kezdjen vele -, aztán a kezeibe fogta, és az egyik méretes táskához sietett.
- Leia, meggondoltam magam. Sokkal jobb ötletem van, hol a hajvasaló?
A tekintetemmel követtem a Leia nevű nőt, aki eddig az arcomat alapozta nagy gonddal. Legalább az ő nevét megtudtam.
Noah nekiállt a hajamat vasalni, a többiek pedig az arcommal foglalkoztak. Nem próbáltak beszélgetni velem, nem akartak beszéltetni. Végre volt időm nyugodtan összeszedni a gondolataimat, de ez nehezebbnek bizonyult, mint vártam.
A sírás a torkomat szorongatta, ahogy rágondoltam, mi fog következni. Rettegtem a megnyitótól, a kiképzéstől, az interjútól. És arról sem volt fogalmam, hogy mit fogok bemutatni a Játékmestereknek. Azonban tartottam magam, minden idegszálamat megfeszítve küzdöttem a könnyek ellen. Átkoztam magam, meg a gyengeségem. Szerencsére abban a pillanatban Noah lelkes hangja csendült fel:
- Leia… Úgy gondoltam, hogy… - És Noah csak beszélt meg beszélt, én pedig elcsodálkoztam magamban, hogy mi ez a derűs alaphangulat a kapitóliumi embereknél.
- Hm, igen… - válaszolta Leia. – Jó ötlet, a haja is elég hosszú hozzá. Bőven.
Azzal nekiláttak. A készülődés kezdett egyre unalmasabbá válni, nem bírtam ki fészkelődés nélkül. Noah épp a hajamat lakkozta, amikor kedvesen hozzám szólt.
- Bocsáss meg, hogy megkérdezem… - kezdte. – De mindenki annyira kíváncsi.
- Mire? – sóhajtottam, bár sejtettem, mit fog majd felhozni.
- Ti hivatalosan együtt vagytok? Finnickkel. Vagy csak kerülgetitek egymást?
Nem válaszoltam azonnal. Furcsának találtam, hogy egy férfit ez miért érdekel annyira, de nem tudom, valahogy úgy éreztem, megbízhatok benne, meg a sminkesekben.
- Hát… - Oldalra sandítottam, az épp a szememet kontúrozó nő kezében megállt a szemhéjtus. – Nem akartuk nagydobra verni. De úgysem fogjuk tudni tovább titkolni.
Leia összecsapta a kezét – automatikusan Theldára asszociáltam -, és izgatottan felsikkantott. Noah vigyorogva csóválta meg a fejét.
- Tudtam, azonnal tudtam! Amikor méretet vettem rólad, akkor is mennyire tiltakozott! És ami az aratáson történt… Tudtam.
- Jobb, ha megszokod, ahogy ismerem, sokat fog még emiatt morogni. – Úgy kuncogtam fel, mint egy szeleburdi tini, és úgy éreztem magam, mintha a barátnőimmel vihorásznék.
- Nincs oka rá. – Noah zavartan kezdte piszkálgatni a zakója szélét. – Én… Nem a lányokat szeretem.
A torkomból egy meglepett kiáltás tört fel, és Noah-ra bámultam.
- Jaj, izé… Bocsánat, én…
- Semmi baj! – nevetett fel őszintén a stylist. – Ha mondhatok neked ilyet, jól jártál vele.
Zavartan nevettem fel, de megtisztelve éreztem magam, hogy ezt elmondta, annak ellenére, hogy valószínűleg ez egy nyílt titok volt, hiszen a sminkesek sem lepődtek meg.
Ezután egész jó hangulatban folyt a kicsinosításom, néha még én is hozzászóltam a beszélgetéshez. Néha. Magamban elmosolyodtam azon, hogy Noah-nak Finnick jobban tetszik, mint én. Nem mintha akkora szépségnek gondoltam volna magam, de mégiscsak férfi…
- Noah, nézd meg, szerintem kész.
A stylist szembe állt velem, és tüzetesen végigmért. A pillantása olyan volt, mintha nagyon koncentrálna, ahogy az arcomat fürkészte.
- Hölgyeim… Azt hiszem a tengeri hercegnőnk lassan készen áll!
Hálásan mosolyodtam el, és hirtelen jött melegség öntött el.
- Fájnak a hajhagymáim – nyúltam a fejemhez. – Mit műveltetek?
Noah vidám mosolyt villantott rám.
- Még pár óráig bírd ki, Annie. Vagyis ami azt illeti, pontosan háromnegyed óra múlva kezdődik a móka.
Szinte meztelennek éreztem magam. A hatalmas tükör előtt álltam, Noah pedig mögöttem, karba tett kézzel. Büszke volt a művére. A magam részéről egy teljesen idegen nő állt előttem, aki ha élne, talán Anne lenne a neve, és nem Annie.
A melleimet takaró két kagyló hűvösen tapadt a bőrömhöz, az alsót pedig szinte alig éreztem magamon. Az egyik vállamról aranyszínű háló hullott sejtelmesen a testemre, a másik csupaszon maradt. Az arcom – ahhoz képest, hogy mennyit dolgozgattak rajta -, visszafogottan volt sminkelve; a felső szemhéjamon vastag, fekete tuscsík, az ajkaim gyöngyházfényűen ragyogtak. Sokkal feltűnőbbre számítottam. A hajam szoros, magas copfba fogva, a lófarok tövénél megtekerve, így olyan, mintha a saját hajammal gumizták volna fel. Egyszerű, de mégis izgalmas, futurisztikus hatást keltett.
- Hű – tátogtam. – Nagyon… Más.
- Igen… De mesés lettél. Nem mintha…
- Noah! – tettem csípőre a kezem mosolyogva. – Ne erőltesd!
Noah megadóan emelte fel a kezeit.
- Lassan indulnunk kéne lefelé. Fél óra, és kezdünk, és még meg kell beszélnünk egy csomó mindent.
Bólintottam, bár fogalmam sem volt, mit kéne megbeszélnünk. Az arcom kétségbeesettebb kifejezést öltött, mire Noah kérdőn nézett rám. A gyomrom olyan kicsire húzódott hirtelen össze, mintha ott sem lett volna. Úgy éreztem, mindjárt kipakolom az ebédem a padlóra. Segélykérően pillantottam Noah-ra, aki belém karolt, és vezetni kezdett, egyenesen a félelmeim első állomására.
Szia Flo.:)
VálaszTörlésnagyon tetszettek ezek a fejezetek is, tetszik hogy Finnick mennyire féltékeny és hogy Annie tényleg Annies. Tetszik ez a stílus ugyebár, amit FInnick miatt aggadtak rá, és tetszett hogy nem kezdett el hisztizni, bár mélyen legbelül nagyon nem szeretné ezt csinálni és nagyon fél, mégse mutatja ki.
Noah nagyon jó fej, meg tök vicces hogy meleg, főleg azon röhögtem amikor Annie végiggondolta, hogy valójában Noahnak Finnick tetszik.:D
ALig várom, hogy mi lesz az Arénában és arra is kíváncsi vagyok hogy hova ment el Finnick abban a négy órában. Meg persze hogy mi lesz a felvonuláson és az interjúkon. Vagyis úgy általánosságba mindenre kíváncsi vagyok ami a történettel összefügg.:D
Üdv.: Dartbiri