16. rész

-          Annie! Kicsi, nyisd ki, kérlek!

   Az arcom a párnába temettem, a tenyereim a fülemre szorultak. A hang már elment egy ideje, de nem mertem leengedni a kezeim.

   Finnick már vagy húsz perce szólongatott. Amikor kiviharzottam a teremből, majdnem beleütköztem; a folyosón várt rám. Inkább kikerültem, és felrohantam, most pedig itt kuporogtam a hálószobában.

-          Annie! – Finnick most már kicsit felemelte a hangját. – Be fogom törni!

   Tudtam, hogy komolyan gondolja. A kezeim lassan a párnára csúsztak, és rájuk támaszkodva feltoltam a felsőtestem. Nagy nehezen az ajtóhoz tántorogtam, és résnyire kinyitottam. Finnick azonban belökte, és már bent is volt a szobában.

   Könnyáztatta szemekkel bámultam rá. Egy pillanatig csak némán néztük egymást, aztán gyorsan, határozottan zárt a karjaiba.

-          Istenem, mi történt? – sóhajtotta a nyakamba. – Rosszul sült el a bemutató?

   Megráztam a fejem, és ledobtam a fenekem az ágyra. Finnick mellém ült, én pedig remegő hangon kezdtem felidézni a történteket.

   Vacsora után az egész csapat összegyűlt a nappaliban. Mindenki izgatottan beszélgetett, Thelda pedig nem bírt leállni a faggatózással.

-          Ne hagyjatok itt izgulni! Kérlek!

-          Semmi különöset – mondta hanyagul Finnick, és megpuszilta a fejem búbját. – Bár ott lettél volna! Láttam a lábuk alatt a nyáltócsákat.

   Marcus bosszúsan mordult fel, Bertine viszont felnevetett.

-          Szerintem a megnyitón elfogyott a nyáluk – szólt közbe jókedvűen Zooey, és izgatottan felsikkantott, amikor a TV magától bekapcsolt.

   Az arcomat Finn karjának támasztva meredtem a képernyőre. Izgatott riporterek jelentkeztek be, mindenféle helyszínekről: az utcákról, csarnokokból. A hangulat óriásinak tűnt, és azon gondolkodtam, ha a Kapitóliumba születtem volna, vajon én is élvezném-e ezt az egészet. Lehet, hogy most is ott sikítanék a háttérben?

   Aztán Caesar Flickerman jelentkezett, és belekezdett a szokásos ismertetőbe, de nem húzta sokáig. A képernyőn máris feltűnt Gloss elhivatott arcú portréja. Tíz pont. Cashmere ugyanennyit zsebelt be. A Második Körzet kiválasztottjai kilenc-tíz pontot kaptak. Beetee produkciója egy hetest, Wiressé hatost ért. Aztán Flickerman rátért a Negyedik Körzetre. Miután felolvasta Finnick Odair nevét, egy elismerő bólintással hirdette be a tizenegy pontot. Thelda boldogan sikkantott fel, mindenki bólogatva nézett Finnre. Majdnem mindenki, a mentoraink faarccal bámulták Caesart. Az én nevemet úgy ejtette ki, mintha még sosem találkozott volna vele. Aztán meglepetten, de kimondta a pontszámom: hét.

   Elkerekedett a szemem. Az igazság az, hogy sokkal kevesebbre számítottam. Viszont öt évvel ezelőtt is ugyanennyit kaptam.

  

-          Finn, most komolyan, mit csináltál? – kérdeztem, miközben összegömbölyödtem a takaró alatt.

-          Én inkább arra lennék kíváncsi, mit csinált Katniss és Peeta, hogy mindketten max pontot kaptak. Ilyen még sosem történt.

   Karba fontam a kezem, és szúrós pillantást vetettem rá.

-          Engem pont nem érdekelnek. Majd megkérdezed, de én most azt szeretném hallani, mivel érdemelted ki a tizenegy pontot.

-          Hát… - Finnick megdörzsölte a nyakát. – Levettem a felsőm, és szigonyt vetettem.

-          Várj. – Hirtelen egy rövid nevetés szabadult fel a torkomból. – Miért vetted le a felsőd?

-          Mert komolyan megfordult a fejemben a sztriptíz. – Az arckifejezésemet látva elröhögte magát. – És már neki is álltam, olyan jó lett volna így kigúnyolni őket! De mégsem mertem.

-          Nem hiszem el! – Most már kacagtam. – Ez komoly? Mondjuk, biztos tetszett nekik a csinos kis felsőtested, ha ennyi pontot adtak…

   Finnick felvonta a szemöldökét.

-          Úgy csinálsz, mintha neked nem tetszene.

   Az arcom egy pillanat alatt felforrósodott. Tudtam, hogy teljesen vörös vagyok.

-          És akkor… Akkor meg mi van? Nekem jogom van hozzá.

   Finnick ajka félmosolyra húzódott, az arca az enyémhez közelített. A szemhéjaim puhán lecsukódtak, ahogy a szám automatikusan szétnyílt, a csók azonban nem történt meg. Meglepetten nyitottam ki a szemeim, Finnick aggódva nézett le rám.

-          Mi az? – suttogtam.

-          Annie. Aggódom.

-          De hát… - Mielőtt rákérdeztem volna, hogy miért, elhallgattam. Hát persze, hogy miattam, amiatt ami a bemutatón történt.

-          Csak rosszabb lesz. Ennek az egésznek nem szabadott volna megtörténnie, és akkor még mindig majdnem gyógyult lennél…

   A karjaim Finn nyaka köré fonódtak. Halkan szipogott egyet, aztán visszaölelt. Az arcát a vállam és nyakam találkozásába temette, én pedig megpusziltam a feje búbját.

-          Finn, beteg vagyok. Nem leszek teljesen gyógyult, még csak majdnem sem.

-          De igen, az voltál – sóhajtotta, az ujjai a hajamba túrtak. Hangosan fújtam ki a levegőt, mire felkapta a fejét. – De Annie, nehogy azt hidd, hogy ez bármin is változtat! Értesz?

   Hevesen bólogattam, és összeszorítottam a szám. Finnick szemei elkerekedtek, annyira beleélte magát a mondatába. És akkor hirtelen bepótolta, ami az előbb elmaradt. Az ajkai először puhán tapadtak az enyémekre, de aztán egyre hevesebben és türelmetlenebbül csókolt. Közelebb csúsztam hozzá, és belesóhajtottam a csókba, az ujjaim bronzszínű hajába túrtak.

-          Nem változtat – motyogta enyhén zihálva. – Semmin.

   Lehunytam a szemem, és próbáltam visszatartani a könnyeimet, miközben Finn gyengéden megcsókolta a nyakam, majd a vállam.   Felsóhajtottam, és hátravetettem a fejem, hogy még jobban hozzáférhessen a torkom érzékeny bőréhez.

   Egy másodperc alatt felforrósodtam, az egész testemet bizsergés járta át, és megrázkódtam. Finnick keze a derekamra csúszott, aztán az arca egy pillanatra eltávolodott tőlem.

-          Ez nem helyes – nyögte. – Most, itt…

   A következő pillanatban egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon, mire halványan elmosolyodtam, a pillantásom Finnén ragadt. Kinyújtotta a kezét, hogy aztán a hüvelykjével letörölje a nedvességet.

-          Nem, tényleg nem… - súgtam, de a következő pillanatban hanyatt dőltem, magammal vonva őt is.

  

  

-          Mosolyogj, Annie! A bemutatón is olyan szép volt, most miért nem megy?

      A kanapén hátradőlve ráztam meg a fejem. Thelda már fél órája szenvedett velem, és sosem volt jó neki semmi. Az interjúra akart felkészíteni, de semmi kedvem sem volt hozzá, és ezt meg is mondtam neki. Minden erőmmel azon voltam, hogy feladja.

   Az igazság az, hogy ezt a napot Finnel akartam tölteni. Este interjú, azután pedig… Igen, azután visszakerülök az arénába. Nem volt kedvem az utolsó gondtalan napomat Thelda rikácsolásával kísérve leélni.

-          Thelda, én komolyan értékelem az igyekezeted, de ezt most nem akarom csinálni. Száz meg száz interjúm volt már, nem teljesen mindegy?

   Thelda felszegte az állát, és láttam rajta, hogy megsértődik.

-          Hálátlan vagy… - sziszegte, és felpattant. – Akkor nem segítek, de ne engem hibáztass, ha egy támogatód sem lesz!

-          Jaj, de én nem akartalak megbántani! Ne haragudj. – A karjaim úgy fonódtak a saját felsőtestemre, mintha fáznék. – És tényleg, köszönöm, hogy foglalkozni próbálsz velem, de most inkább…

-          Finnick, ugye? – A hangja egyszerre megenyhült. Bólintottam. – Marcussal viszont muszáj lesz beszélned. Tizenegyre jön.

   Az órára pillantottam, ami fél tíznél állt. Marcus? Na, ne. Még feleszmélni sem volt időm, amikor az emlegetett szamár befutott. Meglepetten fordultam oda.

-          Tizenegy!

-          Felejtsd el – mondta, és lehuppant, hogy kényelmesen elhelyezkedjen a kanapén. – Leváltom Theldát.

   Hangosan fújtam ki a levegőt, a lábaimat magam elé húztam, hogy aztán átkarolhassam őket.

-          Nem foglak túl sokáig untatni, nem kell ilyen látványosan örülni nekem. Csak meg szeretném beszélni veled, hogy mire számíts.

   Mielőtt válaszolhattam volna, újra ajtónyitás hangja hallatszott. Finnick és Bertine léptek be a lakosztályba, jókedvűen beszélgetve.

-          Csoportos megbeszélés? – kérdeztem úgy, hogy csak Marcus hallja. Őszintén szólva, nem ilyen közös programra gondoltam Finnickkel.

-          Úgy nevezed, ahogy akarod – legyintett a mentorom.

   Finnick derűs arccal ült le mellém, a karja átölelte a vállam.

-          Jól vagy? – kérdezte halkan. Csak bólintást kapott válaszul.

-          Tehát. Ugye tudjátok, miről fog kérdezgetni Flickerman?

-          Persze. – Finnick szórakozottan játszott az egyik hajtincsemmel.

-          Mit beszéltetek meg? Őszinték lesztek, vagy ködösítetek? – kérdezte Bertine. – Mert ugye ez kettőtök döntése.

-          Nem beszéltünk meg semmit – mondtam halkan, és lesütöttem a szemem.

-          Ha őszinte akarok lenni… Nem tudom, melyik út lenne a jobb. Azt akár el is felejthetjük, hogy nem fog rákérdezni, mivel elég nyilvánvaló a dolog. – Marcus elgondolkodva meredt ki az ablakon. – Az őszinteséget javasolnám.

-          Az a baj… Hogy az emberek úgy tudják, hogy én... Nos, hogy szeretek mindenféle nőt elcsábítani. Ami ugye nem igaz. És ebbe a képbe nagyon nem illene az igazság… Mármint, hogy szeretem Annie-t. Emlékezzetek vissza a tavalyelőtti botrányra…

   Nagyot nyeltem. Élesen emlékeztem arra az időszakra. Finnicket egy nagyon befolyásos, ám idős politikus fiatal felesége megvette egy éjszakára, de maga a felszarvazott férj kapta rajta őket. Az a fószer mindent elkövetett, hogy bemocskolja Finnt, hatalmas botrány lett belőle.

-          Ebben van valami… - gondolkodott el Bertine elbizonytalanodva. – Tényleg nem, és az az igazság, hogy még egy elátkozott szerelmespár a Tizenkettesek mellett… Erőltetettnek tűnik, még ha valójában nem is az.

-          Mit értettél az előbb ködösítés alatt? – fordultam Finnick mentorához. Bertine annyira meglepetten nézett rám, mintha nem gondolta volna, hogy valaha is megszólalok.

-          Hogy hazudtok, vagy próbáljátok terelni a szót.

-          Hazudni nem tudnak, Bertine… - szólt közbe türelmetlenül Marcus. – Az aratáson történtek szerintem teljesen egyértelművé tették, hogy ha nincsenek is együtt, de egymásba vannak zúgva. Még mindig amellett vagyok, hogy legyenek őszinték ezzel kapcsolatban. Maximum Annie azt mondja, hogy annyira szereti Finnicket, hogy még azt is elnézi neki, ha félrekamatyol.

-          Ez megalázó lenne neki – mondta Finnick határozottan. – Mintha az alárendeltem lenne. Nem engedem, hogy gyenge akaratúnak állítsátok be.

-          Van jobb ötleted? – Marcus szemöldöke a homloka közepére szaladt. Finnick sötét arckifejezéssel fonta karba a kezeit.

-          És ha erre azt mondanám, hogy inkább nem beszélnék róla? Hogy így is megvisel, hogy Finnick ilyen, és megkérném, hogy tartsa ezt tiszteletben?

-          Nem fogja.

-          Utálnám magam, ha ilyen lennék… - mormogta Finn. – Muszáj? Jobban szeretnék inkább halálosan szerelmes fickó lenni. Így olyan, mintha csak kihasználnám, hogy szeret engem.

-          Igaza van. Annie így Finnick játékszerének fog tűnni. – Bertine arcán látszott, hogy teljesen tanácstalan.

   Hátradőltem, és lehunytam a szemem. Valamit ki kell találnunk, az idő ugyanis rohamosan fogy.

-          A teljes igazságot nem tálalhatjuk ki, igaz? – kérdeztem hirtelen.

-          Semmiképpen sem. Ha nem akarsz újabb botrányt. Meg a lehető legfájdalmasabb halált az arénában.

   Finnick a kezébe temette az arcát. A következő pillanatban a tenyerem a karjára simult, utána pedig a homlokomat támasztottam neki. Az ajkamba haraptam.

-          Finn, én vállalom. Mármint, hogy eljátszom a játékszert.

-          De én nem tudok veled úgy viselkedni! – fakadt ki. - Nem és kész!

-          Pedig fogsz. – Határozottan néztem a szemébe.

-          Az arénában már nem kell játszanod… - próbálta csitítani Bertine. – Csak az interjún. Attól még mondhatod, hogy szereted, de azt is hozzáteheted, hogy a természeteden akkor sem tudsz változtatni.

-          De ez hülyeség – morogta Finn. – Ha szeretném, tudnék változtatni. Csak épp kicseszettül nem tehetem.

   Marcus állkapcsában megrándult egy izom, ahogy a fejét törte.

-          Az aratáson történteket nem lehet semmissé tenni – mondta Bertine semleges hangon. – Az egész Kapitólium azon csámcsog, mi lehet köztetek. És tudják, hogy mi. Eltitkolni már semmiképp sem tudjátok.

   Finnickre néztem, aki most kicsit kétségbeesetten bámulta a dohányzóasztalt. Arra gondoltam, ami tegnap este történt, és nagyot nyeltem. Nincs más út, egyszerűen nincs.

-          Leszek a játékszered – mondtam határozottan.