19. rész

   Miután az emberek elcsendesedtek, Caesar Finnicket szólította. Ő kelletlenül, merev mozdulattal állt fel a székből, de amikor kiegyenesedett, azonnal fölvette a szexi szívtipró maszkját; az arcán félmosoly jelent meg.

   Caesar nem tért azonnal a tárgyra. Körülbelül egy percig olyan dolgokról beszélgetett vele, amik ilyenkor szokásosak: hogy érzi magát, mit gondol, mi lesz most a rajongóival, de aztán persze végül könyörtelenül szóba hozott.

-          Finnick… Szeretnénk hallani ezt az egészet a te szádból is. Kérlek!

-          Mit akarsz hallani, Caesar? – dőlt hátra hanyagul, a lábait keresztbe téve.

-          Jaj, nem látod, hogy a közönség tűkön ül, hogy több részletet megtudjon a dologról?

   Finnick habozott. Láttam, hogy töri magát, mintha nem tudna dönteni valamiben. Gépiesen rágni kezdtem a körmöm, és azon törtem a fejem, mire készülhet. Marcus őrjöngeni fog, ha nem tartja be a megbeszélteket. És még az interjú előtti utolsó percekben is megpróbált lebeszélni az egészről. Persze már nincs visszaút.

-          Igazán? – Finnick szemöldöke a homloka közepére szaladt, és a tömeg felé fordult. – Hát rendben.

   Caesar elégedetten dőlt hátra, és érdeklődő tekintettel bámult Finnre. Nagyot nyeltem. Rosszat sejtettem, vagy legalábbis olyat, ami nem volt tervben.

-          Tudtad, hogy van írói vénám? – Finnick olyan hirtelen tért el a tárgytól, hogy Caesar arcán őszinte meglepetést véltem felfedezni. Ami azt illeti, valószínűleg az én arcom is hasonlóan nézhetett ki.

-          Tényleg? – kérdezett vissza a műsorvezető, hitetlen hangon.

-          Hazudnék ilyesmiben?

-          Te kerülöd a választ a kérdésre. – Caesar sértődöttséget színlelt.

-          Épp ellenkezőleg – hajolt előre Finnick, a szeme csillogott. – Gondoltad volna rólam, hogy ha rossz kedvem van, verseket írok?

   Verseket? Egyszerre éreztem magam meglepettnek, és elárultnak. Bántott, hogy erről én nem tudtam, pedig már elég régóta együtt vagyunk.

-          Szeretek valakit – mondta könnyed hangon, miközben nyílt tekintettel nézett Caesarre. – De senki sem tudja, hogy kit. Most viszont hajlandó vagyok elárulni.

-          Talán verset írtál hozzá? – lepődött meg Caesar.

-          Pontosan.

-          Hűha. Hallhatnánk?

   Ekkor minden világos lett. Finnick a saját versét idézgette fel az interjú előtt, ezt formálta az ajkaival némán. És most itt készül előadni, egész Panem előtt. Ahelyett, hogy az igazi tárgyra térne, és elmondaná, hogy csak kihasznál engem. Fogalmam sem volt, hogy mi a célja ezzel az egésszel.

   A tömeg ekkor morajlani kezdett, izgatott nők zavart vihogását, vágyakozását lehetett hallani. Úgy epekedtek Finnick után, vagy azután, hogy róluk szóljon a vers, mintha nem is emberek, hanem robotok lettek volna. Undorító, gondoltam, de kíváncsi voltam, mi fog ebből kisülni. Ami azt illeti, a versre is. Vajon hogy fogja becsapni a Kapitóliumot? Milyen nőt fog imádni a versében?

   A következő pillanatban Finnick már szavalt is. Két sor kellett, hogy a felismerés villáma belém vágjon. Rólam szólt. Rólam, Annie Crestáról, méghozzá nagyon is felismerhetően. Finnick senkit sem akart becsapni. Hát erre készült.

   Meglepődtem azon, hogy mennyire nem csöpögős az egész, hogy mennyire ízlésesen van megírva, és mégis mindent tükröz. Szó volt minden porcikámról: a bőrömről, a nyakamról, a csípőmről… Úgy éreztem, mintha Finnick egyenesen meztelenre vetkőztetne az ország előtt. A nevetésemnek több sort szentelt, és kifejtette, mennyire nem érti, hogy én miért utálom. Az igaz volt, hogy sokat nyafogtam az idétlen röhögésem miatt, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire megmarad benne. Rátért arra, hogy milyen jól érzi magát velem, és hogy legszívesebben felkapna, és elrohanna velem, valami békés helyre. Ezzel ért véget, vagy valami hasonlóval, az az igazság, hogy már nem csak a szavaira koncentráltam. Az arcán beleélés, szeretet látszott, és ijedten vettem észre, hogy a szememből egy forró könnycsepp gördül ki. Gyorsan kaptam oda a kezem, és halkan szipogni kezdtem.

   Caesar egészen elképedt, és látszott rajta, hogy felismert. Elismerően bólintott, aztán megszólalt a gong, és kezet fogtak Finnickkel. A tömeg pedig újra tombolni kezdett.

   Finnen látszott, hogy megkönnyebbült, és amikor lehuppant a székébe, találkozott a tekintetünk.

-          Ne sírj. – Némán formálta ezt a két szót a szájával, de közben megfogta a kezem. Tudtam, hogy egész Panem minket néz, és kíváncsi lettem volna most az apám arcára. Vagy a bátyáméra.

   Ezután valahogy nem tudtam az interjúkra koncentrálni. Jöttek-mentek a kiválasztottak, és csak néhány szófoszlányt sikerült elkapnom. Sokan például a szabályok megváltoztatásáért lobbiztak, amivel a közönség nagyon is egyetértett.  Vicces, talán ők maguk akarják kikaparni a szemem, ezért mentenének meg.

   Néha összenéztünk Finnel. A szeme még mindig csillogott, és ahogy rám pillantott, az ajka dögös félmosolyra húzódott. Akaratlanul is beleborzongtam, és hirtelen nem is tűnt furának, hogy a többiek interjúja alatt váltunk néma, de mégis mindent elmondó beszélgetést.

   Amikor Johanna vonult ki, ez kis időre abbamaradt köztünk, és mindketten a lányra figyeltünk. Róla azt gondoltam volna, hogy heves anyázások közepette kezdi el szidni a hatalmat, de nem ez történt.

-          Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzelmi kötődés fog kialakulni közöttünk, és a Kapitólium polgárai között… Szerintem sokkal jobb lenne, ha valahogy meg tudnánk ezt változtatni. Ez a kötelék már nagyon erős, kegyetlenség lenne szétszakítani…

   Cecelia egészen eltért a témától: a gyerekeiről mesélt, akiket hátrahagyott, és szinte könyörgött a támogatóknak, hogy ha ő maga nem is, de a kicsik jussanak eszükbe. Idegesen fontam össze az ujjaim, ez tényleg elég hatásos volt.

   Eltelt egy kis idő, és a közönség már végképp nem bírt magával. Könyörögtek, hogy legyen szabálymódosítás, hogy ne hagyjanak minket meghalni. Aztán kivonult Katniss, abban a feltűnő menyasszonyi ruhában, és végképp elszabadult a pokol. Caesar alig bírta lenyugtatni az embereket, és amikor ez sikerült, már majdnem letelt a Tizenkettes lány ideje. Caesar szabad kezet adott neki:

-          Van valami, amit mindenképpen szeretnél elmondani nekünk?

   Katniss halkan, és szomorúan válaszolt, majd felállt, hogy megmutassa a ruháját. Lassan kezdett el forogni, kezeit a magasba emelve. Ekkor azonban többen is felsikoltottak a nézők soraiból. Összeszűkítettem a szemem, és észrevettem a halvány füstcsíkot, ami a ruhából szállt fel. Finnickre pillantottam, aki feszülten figyelte a történéseket; a következő pillanatban azonban tátva maradt a szája. Katniss fehér ruhája hirtelen kigyulladt, halvány füsttel borítva be a színpadot. Aztán az eredeti anyag alól valami egészen más bukkant ki. A reflektorok egyenesen a lányra világítottak, fényük pedig kékesfekete tollakon csillant meg. Katniss mély levegőket vett, aztán kitárta a karjait, mintha épp fel akarna szállni. Finnick egészen előredőlt, döbbenten sandított rám. Katnissből fecsegőposzátát csináltak.

   Egy pillanatig csak elképedve bámultam a lányt, aki még mindig nagyon meglepettnek látszott. A teremben síri csend támadt, Katniss pedig hátranézett, leengedve szárnyas karjait. Meghűlt bennem a vér, amikor rájöttem, hogy konkrétan még egy löketet adnak a lázadásnak. Hogy Katniss stylistja épp most gúnyolta ki újra az elnököt. Ekkor megszólalt a gong.

   Caesar még mindig alig tért magához, de aztán gyorsan kapcsolt, és már hívta is Peetát. A srácnak sokkal nagyobb szája volt, mint azt a kiképzésen észrevettem. Ugratták egymást Caesarral, a közönség pedig hangosan nevetett a poénjaikon. Aztán Caesar itt sem habozott sokáig. A Nagy Mészárláson való részvételéről, és az érzéseiről kérdezte, Peeta pedig bánatos mosollyal az arcán válaszolgatott.

-          Rádöbbentél, hogy már nem tudjátok megtartani az esküvőt?

   Peeta a padlóra szegezte a tekintetét, mintha gondolkodna. Finnre sandítottam, aki sokszor említette, hogy szerinte ez nagyon korai, és hogy biztos benne, hogy ez is csak egy marketingfogás, amihez a Kapitólium felhasználja a két tinit.

-          Az a helyzet, hogy már összeházasodtunk.

   A termen meglepett, hangos morajlás söpört végig, Caesaron pedig látszott, hogy kicsit sok neki már ma estére ez a meglepetésáradat.

-          De… Ez hogyan lehetséges?

   A fiú a Tizenkettedik Körzetben szokásos szertartásról kezdett el beszélni, arról, hogy enélkül az ottani párok nem is érzik magukat igazán összetartozva. Nem hivatalos házasság, hanem valami, ami teljessé teszi az egészet.

   Összenéztünk Finnickkel. A Negyedik Körzetbeli esküvők egészen másnak hatottak a Tizenkettedik Körzeté mellett. Ott örültek, ha meg tudták vendégelni a szűk családi kört, nálunk viszont már arra is futotta az embereknek, hogy egy kisebb mulatságot rendezzenek. A közös kenyérpirítás a Tizenkettedikben megindított bennem valamit. Szűkös megoldás, de nagyon romantikus. Nálunk ez összetettebb: a menyasszony és a vőlegény ketten elénekelnek egy dalt, ami a házasságot magához a tengerhez hasonlítja, aztán beborítják őket egy hálóval. A háló alatt kell kimondani az esküt, majd sós vízzel kenik be egymás ajkát. Ezt követi a csók, és a szerény mulatság.

-          Azért örülök, hogy legalább pár boldog hónapot együtt tölthettetek. – Caesar hangja egészen elhalkult.

-          Én viszont nem örülök, már bánom, hogy nem vártuk meg, míg hivatalosan összeházasodunk.

   Caesar meghökkent, és azt kezdte bizonygatni, hogy azt hinnénk, emiatt boldognak kéne lenniük. Peeta elhallgatott egy pillanatra.

-          Talán egyet tudnék érteni… - Itt megállt egy pillanatra, láttam, ahogy megmozdul a torka, miközben nyel. – Ha nem lenne a baba.

   Meglepett hang tört fel a torkomból. Baba? Finnick elkerekedett szemmel kapta felém a tekintetét, de aztán gyorsan félre is nézett. A közönség egy pillanatig meg sem tudta emészteni a szavait, de amikor ez megtörtént, elszabadult a pokol. Sokan kiabálni, sírni kezdtek, Caesar már végképp nem bírt velük. Ekkor hirtelen megszólalt a himnusz, olyan hangerővel, hogy ijedtemben ugrottam egyet. És történt más is.

   Katniss hirtelen felállt, és megfogta Peeta kezét, a másik oldalon pedig Chaff csonkjáért nyúlt. Sorban álltak fel a kiválasztottak, a fülsüketítő himnusszal kísérve, és kapaszkodtak egymásba. Finnick felpattant, amikor Myrtle felé nyúlt, majd intett nekem is, hogy emelkedjek fel. Remegő térdekkel engedelmeskedtem, amikor Finnick ujjai puhán az enyémhez értek, aztán gyorsan Beetee kezéért kaptam.

   A stúdióban eluralkodott a káosz, a kivetítők sorban kapcsoltak ki, és tudtam, hogy az adást is megszakították. De késő volt. Az emberek látták, hogy mit teszünk, látták, hogy a kiválasztottak is összefognak, egymásba kapaszkodnak. Megtestesült az, amit eddig nem mertek kimondani: a körzeteknek egyesülnie kell.